Elhúzódóbb rossz időszakok, hosszabb monoton és befagyott életszakaszok megélesekor a legtöbben úgy érzik, mintha elvesztették volna sorsteremtő hatalmukat. A körülmények áldozatainak érzik magukat, és egyre inkább elveszítik pozitív jövőképüket, önmagukba vetett hitüket.

Pedig a kedvező folyamatok beindításához elsődlegesen belső munkára van szükség. Ha néhány tulajdonságunkat, káros beidegződésünket megfigyeljük, és a változást hátráltató elemeken módosítunk, az univerzum hamarosan támogató energiákkal reflektál vissza a belső átalakulásunkra.

A következő 5 tanács segíthet a holtponton való átbillenésben, és elindíthat bennünket egy elégedettebb életszakasz felé:

Ez segít a pozitív energiák bevonzásában (fotó: Shutterstock)

1. A nehéz életszakaszok nem büntetések az "univerzumtól", hanem belső változásra sarkalló időszakok

A befagyott, sikertelenebb periódusok rákényszerítenek bennünket a már nem működő struktúrák, hibás viselkedésminták felszámolására. Vessünk számot arról, mikor cselekszünk olyat, amelyről pontosan tudjuk, hogy nem az életcéljaink és vállalt sorsunk felé vezet bennünket, és csupán ugyanazokat a hiábavaló köröket ismételjük- szélmalomharc fejlődés nélkül.

2. A rossz lelkiismeret, bűntudat és múlton való rágódás blokkolja a fejlődést

Bármi is történt a múltban, meg kell szabadulnunk a bűntudattól. Főként azok , akikben mások keltettek bűntudatot, és " bűnösségüket" el is hiszik, tudat alatt azt gondolhatják, nekik nem járhat a jó.
Ezen a földön mindenki megérdemli, hogy megélje az örömöt, hiszen a világra, környezetünkre is akkor gyakorolhatunk igazán kedvező hatást, ha mi magunk pozitívak vagyunk.

Hirdetés

3. A jövőtől való félelem elengedése és bizalom az univerzális energiák működésében

Engedjük el a görcsös akarást, és ne határozzuk meg minden kétséget kizáróan, hogy mi tenne minket boldoggá, és mit várunk a jövőtől.
Egy dolgot kell biztosan tudnunk: ha nyitottak vagyunk az univerzum terelő energiáinak befogadására, éppen oda fognak vezérelni bennünket, ami fejlődésünk érdekében a legkiválóbb tanulási lehetőséget biztosítja számunkra.

4. Folyamatos belső munka a hibás viselkedésminták kiküszöbölésére

Ha igazán magunkba nézünk, minden bizonnyal tisztában vagyunk a hiányosságainkkal, rossz szokásainkkal. Ne intézzünk el mindent azzal, hogy megmagyarázzuk, miért nem változtatunk ezeken.
Szinte mindenki, aki valaha leküzdötte már megváltoztathatatlannak hitt viselkedésmintáját vagy szokását, hihetetlenül pozitív változásokról számolt be az élete minden területén- mintha az univerzum egyfajta " ajándékként" kedvező szinkroneseményeket hozna létre.

5. Egészséges önszeretet és jó viszony önmagunkkal

A pozitív fordulatok bevonzásához nélkülözhetetlen az egészséges önszeretet és önmagunk elfogadása.
Amíg önmagunkkal nem sikerül egy kiegyensúlyozott viszonyt kialakítanunk, általában nem történik érdemi sorsváltozás.

Fogadjuk el önmagunkat, erényeinkkel és hibáinkkal együtt. Erősségeinket igyekezzünk a külvilág számára is láthatóvá, észrevehetővé tenni, hibáinkat pedig korrigálni, illetve elfogadható mértékűvé tenni.

Tudjuk azt, hogy elsődlegesen mi magunk tehetünk a legtöbbet saját boldogulásunkért, törődjünk hát testünkkel- lelkünkkel, kényeztessük önmagunkat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!