Milyen tulajdonságokat kölcsönöz számunkra Damabiah?

Akik ebben a néhány napban látták meg a napvilágot, rendkívül érzelmes és szenzitív lelkek. Általában olyan hivatást választanak maguknak, amely mások szolgálatára vagy támogatására épül. Elhivatottak és emberszeretőek, a racionalitás és önzés háttérbe szorul az intenzív érzelmi indíttatásaik mögött.

Mivel feladataikat lelkesen és precízen végzik, gyakran nem várt sikerekben és elismerésben részesülhetnek, a pénz azonban számukra csupán egy eszköz, mely szabadságuk megteremtésének záloga.

Fotó: Shutterstock

Ők azok, akik kiváló szellemi képességeik mellett gyakorlatiassággal is bírnak, ezért nem pusztán kigondolni, hanem megvalósítani is képesek álmaikat.

Számukra szürke, középszerű érzések és cselekedetek nem léteznek- valamit vagy teljes erőbedobással csinálnak, vagy sehogy.
Önmagukkal szemben hatalmas elvárásaik vannak, mások hibáit sokkal könnyebben tolerálják, mint saját hiányosságaikat.

Damabiah a Víz angyala is egyben, a víz elem pedig elsősorban az érzelmek szimbóluma

Életük egyik fő feladata, hogy lényükkel érzelmi síkon érintsék meg az embereket, és a feltétel nélküli szeretetet megértsék, továbbadják.
Ami a legnehezebb számukra, a túlzott és mértéktelen érzelmi megnyilvánulások kordában tartása, és belső egyensúlyuk megteremtése. Gyakran többet adnak minden téren, mint amennyit visszakapnak, ezért sokszor kihasználhatóvá válnak. Nem a jutalom és az elérhető előnyök motiválják őket, hanem a " szívből élés" csodálatos érzése- enélkül elveszítik motivációjukat és életkedvüket.

Hirdetés

Miben kérhetjük Damabiah segítségét?

• Ő támogat bennünket , ha meg kívánjuk érteni a feltétel nélküli szeretet lényegét. Olyan helyzetekben, ahol a racionalitás már nem segíthet, a szívünkkel kell " látnunk", és érzelmeinkre kell hagyatkoznunk- legyen szó akár egy nehezen definiálható kapcsolatról, vagy egy olyan érzelemről, mely ellentmond minden racionális szempontnak.

• Damabiah patronálja mindazokat, akik munkájukat szívvel- lélekkel végzik. Ha azt szeretnénk, hogy tevékenységünk pozitív hatást gyakoroljon a külvilágra, és elismerésben legyen részünk, hozzá imádkozhatunk.

• Ha úgy érezzük, túlságosan önfeláldozó és alárendelt szerepkörbe kényszerítettük magunkat erőteljes érzelmeink miatt, és egészséges egyensúlyt kívánunk teremteni lelkünkben az "adok- kapok" viszonyokat illetően.

• Damabiah segít azoknak is, akik valamilyen korábbi trauma vagy neveltetési probléma miatt nem képesek kimutatni az érzelmeiket kapcsolataikban - megnyitja a szíveket, és támogatja a szeretetenergia kiáramlását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!