A Mars egy harcias bolygó, szimbolizálja a versengést és az ambíciót.
A Rákba lépve energiáit jó eséllyel az emberség, a segítőkészség és a megértés hasznára fordítja.
Mars alapvetően türelmetlen, de a Rákban remélhetőleg lelassul.

A Szaturnusz március 7 óta jár a Halakban. Innentől több bennünk a szolidaritás, és a bizalom.
Március 30-án a 2 bolygó trigonja bíztató jel arra, hogy bennünk és az emberekben felerősödik a jóság, a könyörületesség. Most mindenki egyesével és együtt is emberségből vizsgázik.

Évek, sőt évtizedek óta panaszkodunk, hogy az emberek elfordulnak egymástól, nem hajolnak le az elesettekhez, érzéketlenné válnak. Sajnos az ingerküszöbünk annyira megemelkedett, hogy természeti katasztrófákra, tömegbalesetekre szinte nem is reagálunk. Az érzékenységet segíti a Mars jegyváltása és a Szaturnusszal alkotott kedvező fényszöge. Talán most felébredünk, és ismét emberekként, egymásra figyelő, törődő emberekké válhatunk.

Mivel minden jegy másképp reagál, egyesével végig vesszük, hogy melyik jegynek, mit hoz az új felállás.

KOS

Bolygód, a Mars a Rákba lépve kettős hatással lesz rád. Egyrészt döbbenetes módon lehiggaszt. Nem érzed már, hogy sietned, versengened, harcolnod kellene. Másrészt ingatlan és/vagy családi ügyekben hoz kisebb, nagyobb felfordulást. Szaturnusz is víz jegyben jár. Mivel a víz az ősbizalom és a hit szimbóluma, jól teszed, ha hagyod magad sodródni. Vagyis nem kell erővel irányítani az eseményeket. Kicsit engedd, hogy történjenek maguktól a dolgok! Meg fogsz lepődni, hogy milyen jól alakulnak, ill. jóra fordulnak a lehetetlennek tűnő helyzetek is.

Hirdetés
A Rák Mars a Szaturnusz fényszögében felébreszti bennünk az empátiát (fotó: Shutterstock)

BIKA

A Mars és a Szaturnusz is "vizes" jegyben jár, ami nálad a következő életterületeket érintik: utazás, tanulás, vizsgázás, barátok, szövetségesek, protektorok. Tehát egyértelmű a kép: utazz el a barátaidhoz, vagy tanulj, képezd magadat, és kapsz segítséget egy befolyásos, jóindulatú protektortól! Természetesen ez a konstelláció több variációt is szimbolizál. Mivel a legkedvezőbb fényszög lesz az égen, biztos lehetsz benne, hogy minden lehetőségen áldás lesz. A siker kulcsa, hogy felébreszd magadban az emberséget, a hálát és a bizakodást.

IKREK

Mars tavaly augusztus 20 óta járt az Ikrekben. Felpörgetett téged, és harciassá, türelmetlenné tett. Most, hogy kilép az Ikrekből, szépen lelassulsz. A pénztárcádra és a hivatásodra fog kedvezően hatni a Szaturnusszal alkotott fényszöge. Úgy tűnik, hogy karriered csúcsára jutsz, ami végre megfelelő jövedelemmel jár. Érdekes módon a vizes jegyekben járó bolygók most nem észre, vagy szorgalomra alapozott eredményeket hoznak. Inkább az emberszeretet prioritását "értékelik". Vagyis beigazolódik, hogy jó, ha mindenkivel jóban vagy.

RÁK

A Mars 2 éve járt utoljára a Rákban. Most, hogy belép a Rákba, visszanyered a lendületet és az ambíciót. De közben szokatlanul türelmetlenné is válhatsz. Szerencsére a Szaturnusszal alkotott kedvező fényszöge egyre erősödő pozitív hatással van a közérzetedre, az életkedvedre és a jövővel kapcsolatos terveidre. Szóval bátran engedd el a fantáziádat, álmodozz, tervezgess! És tegyél lépéseket a kivitelezés útján! Nem kell kapkodnod, de ne halogasd sokáig! Szaturnusz, Kronosz, az Idő ura nem sürget, de jelzi, hogy lejött az idő a cselekvésre.

OROSZLÁN

Nem leszel lelkes attól, hogy Mars a Rákba lép. Sőt úgy érzed, hogy tüzet (Mars) vízzel (Rák) eloltják. Mintha a forró patkót hideg vízbe nyomnák: sistereg, majd kihűl. Elsődleges feladatod, hogy az, ami titok, titok is maradjon. Miközben nagyívben kell kerülnöd az illegális, erotikus csábítást. A Mars ilyesfajta kísértést szimbolizál. Eközben Szaturnusz azt jelzi, hogy valamiről le kell mondanod. Ezt eleinte büntetésként éled meg. Ám idővel rájössz, hogy a javadat szolgálta. Biztos lehetsz benne, hogy a végeredmény kedvező lesz, mert a fényszög csupa jót "ígér".

SZŰZ

Mars a Rákban, Szaturnusz a Halakban egyaránt víz jegyben jár. A víz jegyek kapcsolódása szerencsét szimbolizál utazás, vizsgázás, párkapcsolatok terén. A víz hullámzik. Egyszóval be kell kalkulálnod kisebb ingadozást, ami ideiglenesen lelombozhat. De nem szabad átadnod magad az elégedetlenségnek, mert az végleg lehúz. A trigon az asztrológiában a legkedvezőbb fényszög. Ezért jogosan bizakodhatsz a kedvező eredményben. Szerencsédre ebben társra is lelsz: valaki jó hatással lesz rád. Jó hatással és nagy hatással. Ebből akár szerelem is lehet.

MÉRLEG

Egy jó ideje érzed, hogy a főnököd személye, vagy feletted a hierarchia változni fog. Szóval nem kell meglepődnöd. Szerencsére a te pozíciód meg fog erősödni. De ez nem csoda, és cseppet sem érdemtelen. Mivel korábban keményen megdolgoztál azért, amit végre elkezdhetsz élvezni. Ezzel párhuzamosan megnő az önbizalmad. Logikus, hogy ennek a folyamatnak a következménye vagy előléptetés, vagy új munkahely lesz. Lehetsz lojális a céghez, de ha nem fizetnek meg, akkor jótékonyságnak nevezik, ha továbbra is tolod a szekerüket. Gondolkozz el ezen!

SKORPIÓ

Te vagy az egyik nyertese ennek a konstellációnak. Az év legkedvezőbb időszakát éled át most. Szerencsésnek érezheted magad. Ugyanis a Mars és a Szaturnusz is szerencsés fényszöget (trigont) küld neked, és jogossá teszi a bizakodásod. A trigon a mennyekbe emel téged. Optimizmusod sosem volt ilyen sziklaszilárd. Ezt fordíthatod a saját javadra. Vagy megoszthatod másokkal. Utóbbi esetben emberségből csillagos ötösre vizsgázol. De ne feledd, hogy csak abból adhatsz, amid már megvan! Szóval előbb magadról kell gondoskodnod.

NYILAS

Nincs mese: a tűz és a víz ellentétes minőség: ellentétes habitus, ellentétes stílus. Te tűz vagy. A Mars és a Szaturnusz víz jegyekben jár. Ez valószínűleg frusztrál téged. Úgy érezheted, hogy olyasmit várnak el tőled a többiek, amihez nincs kedved. Neked eszed ágában sincs érzelmi hullámvasútra felülni. Pedig elkerülhetetlennek látszik, hogy feltörjenek az érzéseid, mint a gejzír. És elkezdj érezni. Pl. együtt érezni, segíteni, stb. Ne ijedj meg! Nem kell megváltoznod. Csupán engedned kell, hogy az emberség győzzön…

BAK

Szaturnusz a te bolygód. Most segít, hogy felismerd, kire számíthatsz, ki van veled. Azonban nagy hiba lenne összekeverni a barátságot és a szerelmet. Mars és Szaturnusz víz jegyben járva felélénkíti az emóciókat. Hiába vagy alapvetően mértéktartó és fegyelmezett, téged is elönthetnek az érzelmek. Ráadásul kivételesen igényed lesz arra, hogy beszélhess ezekről. Jól gondold meg, hogy kit választasz bizalmasodnak! Szerencsére a szerencsés fényszög kellemes "csalódást" szimbolizál. Végre rádöbbenhetsz, hogy jó emberek vesznek körül.

VÍZÖNTŐ

Elvileg nem lehet érzelmekre alapozni a pénz-, és munka kérdéskört. Ezt látszik megcáfolni a Mars és Szaturnusz trigon. A trigon fényszög az asztrológiában a legszuperebb konstelláció. Így biztos lehetsz abban, hogy nem hibázol, ha az érzéseidre, vagyis a szívedre hallgatsz. A pénz valójában illúzió. Teljesen felesleges aggódni miatta. Már sokszor megtapasztaltad, hogy pont akkor jön, amikor nem számítasz rá. Mars a munkádhoz ad elegendő erőt, ambíciót, agilitást és elszántságot. Vagyis a pénz nem érdemtelenül jön hozzád.

HALAK

A Mars jegyváltása hirtelen megnöveli a vállalkozó kedvedet és a kreativitásodat. Meglepő módon a gyerekektől, ill. a gyerekekből meríthetsz ötleteket. Sőt lubickolhatsz a szeretetben, ami elsősorban a gyerekeidtől árad feléd. A gyerekek a sors ajándékai. Ők tiszta szívvel, teljes odaadással fordulnak feléd. Tiszteletüket és bizalmukat nem kell kivívnod. Mivel ez alaptermészetük. Neked is így kell a sors felé fordulnod: tiszta szívvel, teljes odaadással, tisztelettel és bizalommal. Közben engedd felszínre a benned szunnyadó emberséget!

Ez is érdekelhet

El sem tudjuk képzelni, hogy mi jön: a Plútó a Vízöntőbe lép 2023.03.23-án

Sokan tartanak attól a forradalomtól, amit Plútó hoz magával, amikor belép a Vízöntőbe. Emberemlékezet óta nem volt olyan óriási ugrás, amit Plútó szimbolizál a jegyváltásakor. Új világkorszak veszi kezdetét.

Tovább olvasom

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!