A WHO vezetője bírálta az egyes gazdag országokat, amiért nagy késéssel osztják meg a koronavírusos megbetegedésekkel kapcsolatos információkat. "Eddig Kínán kívül 176 esetet jeleztek, de a WHO csak az esetetek 38 százalékában kapott a megbetegedésekről teljesen kitöltött formanyomtatványt. Egyes országok nagy késéssel osztják meg a létfontosságú adatokat a WHO-val. Nem hiszem, hogy ez a kapacitások hiánya miatt történne" - mondta a főigazgató. "A legpontosabb adatok nélkül nagyon nehezen tudjuk felmérni a járvány alakulását, illetve a hatásait" - tette hozzá.

Az emberek megrohamozták a szupermarketeket Makaóban, hogy élelmiszert halmozzanak fel.
Fotó: MTI/EPA/LUSA/Tatiana Lages

Eddig 22 ország jelentett be kereskedelemmel, illetve utazással kapcsolatos intézkedéseket a koronavírus miatt. A főigazgató szerint ezeknek az intézkedéseknek rövid távúaknak és arányosnak kell lenniük, és rendszeresen felül kell őket vizsgálni. Egyes intézkedések ellentétesek a szakosított ENSZ-szervezet tanácsával - véli Csen Hszu, Kína genfi ENSZ nagykövete, aki egyúttal felszólította az országokat, hogy ne reagálják túl a helyzetet.

Mennyire súlyos a helyzet?

Ingyenesen hívható zöldszámokat hozott létre a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a koronavírussal kapcsolatos lakossági megkeresések gyors és szakszerű megválaszolására. A részletekért kattintson ide!

A WHO-vezetők szerint eddig 27, emberről emberre terjedő esetet dokumentáltak Kínán kívül, ezeket kilenc országból jelentették. A járvány közegészségügyi költségeit február és április között 675 millió dollárra becsülik, de ebben nincsenek benne a járvány társadalmi, illetve gazdasági következményei okozta károk. Kínában december 31-e óta az új koronavírus több mint 24 ezer embert fertőzött meg, a Peking által meghozott határozott intézkedések azonban lehetőséget adnak a betegségnek a világban való elterjedése megakadályozására - véli a WHO főigazgatója. A WHO pedig szájmaszkokat, kesztyűket és 18 ezer védőöltözéket küld 24 országba, valamint 250 ezer tesztfelszerelést, amellyel felgyorsítható a diagnosztizálási folyamat.

Ilyen a helyzet Vuhanban

A vírus még mindig a járvány gócpontjának számító Vuhant sújtja a leginkább. A településen ezért már három intézményt átalakítottak ideiglenes kórházzá, ezek összesen mintegy 3400 beteg fogadására képesek. A közép-kínai városban további nyolc meglévő létesítményt - például kiállítási termeket és sportközpontokat - terveznek átalakítani kórházakká a fertőzött betegek fogadására. A 11 ideiglenes kórház befogadóképessége meghaladja majd a 10 ezer ágyat. A város különböző részeiben lévő létesítményekben a koronavírus tüneteit mutató betegeket fogadják. A város korábban két ideiglenes kórház építéséről is döntött - az egyik már készen áll, a másikat még építik. A két kórház összesen 2600 beteget tud majd fogadni.


Közben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) bejelentette, hogy minden elérhető szabályozási módszerrel támogatja a gyógyszergyártókat az új koronavírus elleni harcban. A GlaxoSmithKline brit gyógyszergyártó pedig a napokban azt közölte, hogy együttműködik a jövő járványaival foglalkozó nemzetközi szervezettel, a CEPI-vel egy védőoltás kidolgozásában. "Az EMA aktiválta az egészségügyi válsághelyezetek kezelésére kidolgozott tervét" - közölte Guido Rasi főigazgató. Az ügynökség tudományos tanácsokat és megfelelő visszacsatolást biztosít a javasolt gyógyszerfejlesztésekhez - tette hozzá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!